A műtétre aznap reggel kellett érkeznem, így már előtte való este be kellett otthon adatnom a trombózis elleni injekciót (Clexane).

Szóval megtörtént a betegfelvétel, aztán felkísértek az osztályra, eredetileg a Kórterembe kellett volna ágyat kapnom, de ott nem volt hely, így egyből az Őrzőbe kerültem, ahol kaptam egy hálóruhát és az ágyamon vártam a műtétre. Fél8-ra érkeztem a kórházba és délben került rám a sor. Előttem 3 nőt is megműtöttek, kicsit felkészültnek éreztem magam attól, hogy láttam, milyen leszek a műtét után. Alig tudtak magukról, kábultak voltak, és persze egyből aludtak is tovább…

Műtét előtt bejött az altató orvos, aki kikérdezett az előző leleteim alapján, a betegségeimről, hogy voltam e már altatva. Igazából sok mindent nem mondott, ami fontos lenne.

No, de elérkezett a 12:00 óra, a Xanax hatása alatt kissé nyugodt voltam, mikor értem jött az ápoló, hogy elvigyen. (Azt meg kell jegyeznem, hogy nagyon tartottam a beöntéstől, hogy kapok, mert sok helyen olvastam róla. DE! Első pozitív hír volt, hogy nem kaptam beöntést, sőt katétert sem! Még két kellemetlen gonddal kevesebb volt.) Nagyon kedves volt, és nyugtatott,hogy hamar túl leszek rajta, gondoljak majd valami szépre, és akkor szép álmom lesz. A műtőbe mi érkeztünk elsőnek, az orvosok még szinte bent sem voltak, olyan gyorsak voltunk :D Feltettek a műtőasztalra, ami hasonlít a nőgyógyászati vizsgáló asztalra, a lábaimat betakarták, engem szintén és kaptam egy zöld hajhálót. Aztán oxigént kellett belélegeznem, kaptam egy branült és szép lassan elaludtam, természetesen semmi emlékem nincs a hátralévő időről :D

Félálomban arra eszméltem, hogy tesznek át a kórházi ágyamba és kérdezik, hogy vagyok. Nem nagyon tudtam válaszolni, kissé kapart a torkom is (nyilván a csőtől) és nagyon gyenge voltam. Vérnyomásmérőt tettek rám és hagytak pihenni. Aludtam…nagyon-nagyon sokáig aludtam, már amennyire tudtam, mert nagyon kényelmetlen volt a frissen műtött hasammal feküdni.
Aztán felébredtem, fájt a műtét helye, a fejem, száraz volt a szám, vizet kellett innom, már szinte parancsba volt adva, hogy igyunk, mert ki kell mennünk a mosdóba is, hogy minél hamarabb gyógyulni kezdjünk. Erre képtelennek éreztem magam akkor. Eltelt néhány óra és a víz meghozta a hatását, pisilnem kellett. A nővér segítségével majdnem eljutottam a mosdóba, de olyan szédülés és hányinger jött rám, hogy a mosdó előtt lefékeztünk és hánytam. Aztán visszafektettek. Tovább itattak vízzel…újra pisilnem kellett, sikerült is, visszafelé azonban újra hányingerem lett és megint hánytam. Ekkor már hívták a főorvost, aki elrendelte a hányinger csillapítót és hogy ne igyak annyit…majd tovább aludtam, kb. óránként mérték a vérnyomásomat, mindig nagyon alacsony volt…mondtam, hogy nekem mindig alacsony. Kaptam fájdalomcsillapítókat, vénásan ugye. A mozgás nehéz volt, vagy a hátamon tudtam feküdni vagy a bal oldalamon, szörnyű volt felkelni az ágyból hát még menni…persze, friss műtéti sebbel ez nem csoda, de hát ez volt az első műtétem, és remélem az utolsó is! Szóval lehetett aludni, csak kb. fél óránként felriadtam, hogy csipognak a műszerek és jönnek mérni a vérnyomást, na meg a rossz fekvéstől…

Végre eljött a hajnali 5 óra és átvittek a Kórterembe, mert végig az Őrzőben voltunk…még rosszabb volt a fekvés, jobban fájt a hasam is, nyilván kimentek a fájdalomcsillapító hatásai és ezért…hoztak kekszet, hogy ehetek (persze reggel még egy hányást ejtettem -,- ) ittam teát is, mert nem akartam kiszáradni, igazából már kívántam is a kekszet meg az innivalót is, de nagyon fájt a fekvés, nem volt kényelmes; ülni meg pláne nem, alig vártam, hogy bejöjjön az orvos és kimondja végre, hogy hazamehetek!

8-kor volt egy vizit, de nem a műtő orvosommal, ő csak 9-kor fáradt be…megnézett, megfogdosta a hasamat, megkérdezte, hogy vagyok, és hogy szeretnék e hazamenni. Igen, akartam, mert unatkoztam, mert rossz volt és a saját ágyamat akartam. 12:00 kor el is engedtek, addig várni kellett a Zárójelentésre…igazából nagyon untam várni…aztán megpróbáltam elkészülni, felöltözni, bepakolni. Nos, nehéz volt, előtte persze járkáltam egy keveset a kórteremben, mert muszáj volt, de nagyon nehezen ment, alig tudtam megmozdulni, kis lépéseket tudtam csak megtenni, és persze elsőnek rosszul is lettem, lesápadtam, megszédültem, le kellett ülnöm. Majd újra próbálkoztam…aztán óvatosan sikerült felhúzni a zoknimat, elég nehezen ment, nem tudtam lehajolni, se meghajolni, szóval egyedül ilyenkor elég vészes volt a felöltözés…(nem jöhettek látogatók, mert olyan „szerencsés” voltam, hogy épp látogatási tilalom volt).

Összekészültem, a nővér segített levinni a cuccaimat a váróba, aztán anyukámmal végre hazaindultunk. A taxi elég rázós volt, szóval a nem túl jó magyar utaknak köszönhetően eléggé rázott. Nem volt kellemes. Majd hazaérkeztünk…

Amit a műtéti beavatkozásról tudni kell, hogy három helyen "szúrtak meg", egy a köldökön, egy a bal oldalon a csípőm környékén, és egy a hasam alján...

Összegezve:

- műtét után igyunk vizet, de csak mértékkel

- erőltessük a sétát, a pisilést, mert jobban leszünk tőle

- másnap együnk is egy keveset, mert segít a hányingeren és erősít

- vigyünk be magunkkal a kórházba ásványvizet, WC papírt (én elfelejtettem >.< )